Az 1848-49. évi szabadságharc tábornokainak több mint egyharmada hagyott hátra emlékiratokat. A szerzők - bár tisztában voltak önnön szerepük fontosságával - némi köteles szerénységet mutattak memoárjaik írásánál.
Nem restellték bevallani egyes hibáikat, hogy a többiről annál mélyebben hallgassanak. Egyetlen kivételt találunk a tollforgatáshoz folyamodó hadfiak között: Perczel Mórt. Az ő emlékirataiban nyoma sincs bárminő önkritikának. Részletes kidolgozásukban talán ezért sem jutott tovább soha 1848 őszénél. Ez időszaki működésének előbb az "Első hadjáratom" címet adta, majd - Julius Caesar után, egyes szám harmadik személyben - a "Perczel Mór első és pedig honmentő hadjárata" címmel látta el. Ez a sok kitérővel teli fejezet tartalmazza.
Perczel hadi tetteinek krónikáját a pákozdi csatától az ozorai diadalon át az 1848 őszi zalai hadműveletekig. Miután Perczel az ezt követő részeket nem írta meg, csupán a róla szóló munkák kommentárjait látta el a "Perczel Mór második/harmadik/negyedik honmentő hadjárata" címmel, nem jogosulatlan, ha 1848-1849. téli hadjáratáról szóló munkánkhoz az általa adott címet parafrazáljuk.
A kötet Perczel Mór hadműveleteit tekinti át 1848. december közepétől, a Mura-menti hadműveletek befejezésétől és Zala megye kiürítésétől a dunántúli visszavonuláson, a katasztrofális móri vereségen át a Karcagig tartó visszavonulásig, illetve a január végi ellentámadásig, s az azt követő újabb visszavonulásig. Forrásbázisát a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, a Zala Megyei Levéltár, a Hadtörténelmi Levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, valamint a bécsi Kriegsarchiv anyaga, illetve az eddigi szakirodalom és a kiadott forrásanyag alkotja.
A szerző szerint Perczel hadjárata volt a főhadszíntéren magyar csapatok első komoly sikere a főváros feladása után, ami a többi hadszíntér eseményeire is kihatott, s hetekre megbénította a cs. kir. fővezérséget.