Az 1848–49-es szabadságharc során a honvédcsapatok és a császári, illetve cári hadsereg között lezajlott összecsapások lefolyásának megértését nemegyszer hátráltatja a korabeli harceljárások ismeretének hiánya. A háború „mesterségbeli része”, a korabeli harcászat alapjainak vizsgálata nélkül nehezen érthető egy-egy siker vagy kudarc oka.

A kötet szerzője e hiányt pótlandó, összegyűjtötte az 1848–49. évi szabadságharc idején érvényben lévő, a magyar haderő kiképzésekor alapul szolgáló (többnyire egyenesen a honvédség számára készült) katonai szabályzatokat és harcászati utasításokat. Ezeket kiegészítette a tényleges gyakorlatot tükröző hadijelentésekkel, emlékirat- vagy naplórészletekkel, kiemelve, ha a levéltári és elbeszélő források más képet mutatnak egy-egy konkrét esetben, mint azt a szabályzatok alapján elvárhatnánk. Módszeres áttekintést nyújt a honvédsereg fegyvernemei számára előírt harcászati alakzatokról, harceljárási típusokról, menetutasításokról, táborozási követelményekről, választ keresve olyan kérdésekre, mint például miként volt képes arra a bravúros fegyvertényre több ízben is a honvéd gyalogság, hogy rátámadt a császári lovasságra, és elűzte azt.

Pászti László széles forrásbázisra épülő, gazdagon illusztrált munkája azt bizonyítja, hogy a honvédcsapatok alapvetően a szabályzatok előírásainak megfelelően jártak el, harcászatuk megfelelt a kor követelményeinek, s e téren egyenrangú partnerei voltak a szövetséges osztrák és orosz haderőnek.