Vécsey Károly gróf egy császárhű katonacsalád tagjaként látta meg a napvilágot. Nem tartozott azon hadvezérek közé, akik mindenen keresztülvágva, bátran rohamra vezetik honvédeiket vagy huszárjaikat. Arról viszont bőven találunk adatot, hogy megkövetelte a rendet és a fegyelmet, hogy minden tekintetben gondoskodott az embereiről. Nagy gondot fordított arra, hogy folyamatosan tanuljanak a tisztjei és gyakoroljanak a katonái. Az általa vezetett műveletek tervszerűek, szervezettek voltak, mindenre odafigyelt, hogy ne érje váratlanul semmilyen külső befolyás. Egy forradalmi hadseregnél szinte hihetetlen pontossággal követelte meg a szabályok, szabályzatok betartását, melyeket azonban aligha öncél vezetett, hanem inkább a feladatok pontos teljesítése. A tábornok vezetési elveinek megvalósításához úgy tűnik, hogy jól választotta meg embereit, segítőit. Hazaszeretete, hazafisága 1849 januárjában, a bácskai hadosztály „megmentésekor” már mindenki számára egyértelművé válhatott, a magyar ügy szolgálata ekkor már régen nem volt kérdés nála. Vécsey ugyanakkor kétségtelenül nem tartozik a legnépszerűbb tábornokok közé. A nálánál elismertebb tábornokokkal történt vitái rossz színben tüntették fel, még akkor is, ha azokban őt érte sérelem. Az 1849. március 5-i szolnoki ütközet sikerében kulcsszerepet játszott, Damjanich tábornok mégis tétlennek és alkalmatlannak nevezte őt. A vitából Damjanich került ki győztesen, de Vécsey megkapta az aradi ostromsereg vezetését. Arad ostroma és a Bánság visszafoglalása kapcsán Bemmel is konfliktusba keveredett, amelynek végén Bem ugyan visszavonta vádjait, de a bélyeg így is Vécseyn maradt. Vécsey júliusban bevette Arad várát, s kevésen múlt, hogy Temesvárt is elfoglalja. Nem véletlen, hogy a császári királyi hadbíróság Aradon halálra ítélte, s október 6-án őt végezték ki utoljára. Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy bizonyítsa Vécsey tábornok tevékeny tudását, hazafiasságát és tisztázza őt a vádak alól.